Imagine
A japán fejlesztésű Imagine-nek megvan az az egy tulajdonsága, ami egy partijáték esetében mindent visz:
EGY EGYSZERŰ, DE ZSENIÁLIS ÖTLETRE ÉPÜL.
Hiába olyan könnyű a szabálya, hogy a doboz kicsomagolása után három perccel akkor is elkezdhetjük az első menetet, ha életünkben nem láttunk még társasjátékot négy méternél közelebbről, mégis egyesít magában egy csomó mindent, ami jó volt az Activityben, a Tabuban és a Dixitben.
A játék egy csomó átlátszó kártyából áll, amiken különféle egyszerű ábrák vannak, emberalakok, vonalak, sok mindennek látható formák, elég minimalistán ahhoz, hogy minden rajz értelmezésébe beleférjen a saját ellentéte is. Vagyis hogy az az izé, ami elsőre mondjuk babakocsinak tűnt, az teljesen vállalható kiskutyának is, a lépcső meg elmegy simán póráznak, de akár még valamiféle fegyvernek is. Ezeket a lapocskákat kell egymásra, egymás mellé vagy akárhová pakolni, hogy a végeredményből a többiek ráismerjenek arra a szóra, névre, kifejezésre, filmcímre vagy akármire, ami a kihúzott feladatkártyán szerepel.
De a szabályok egyszerűsége itt nem arra szolgál, hogy kedvezzenek a hülyéknek, hanem arra, hogy a lehető legkevesebb korlát közé szorítsák a lehetőségeket. Nincs idegesítő homokóra, nem kell a tippelések számán görcsölni, és ami a legjobb, hogy a lapocskákkal is bármit lehet csinálni, mozgatni, behajlítani, félig letakarni, dobálni vagy akár kettétépni, már ha az ember egy érzéketlen tulok. Kizárólag beszélni nem szabad, vagy máshogy biztatni és szidni a többieket.
És ez az ötlet, meg az, hogy az ezernél is több feladvány tényleg annyira változatos, amennyire csak lehet a tökegyszerűnek tűnő, aztán meglepően nehezen megértethető tárgyaktól a legújabb filmek címeiig, elég evidensen ahhoz vezet, hogy az Imagine baromi izgalmas és szórakoztató legyen. És még akár húsz év activityzés után is ugyanolyan újszerűnek tűnik, mert az alapötlet valami olyasmit hoz be, ami teljesen ismeretlen volt eddig a társasjátékozásban: sem nem rajzolás, sem nem piktogramok beazonosítása – mint a Conceptben, amiről lejjebb írunk –, sem nem mutogatás, hanem valami, ami egyszerre egész más és ezeknek a keveréke.
És ami képes úgy stimulálni az agyat vagy a fantáziát, ahogyan más játék nem. Egyrészt, mert muszáj újra meg újra máshogy nézni a kis ábrákra, és felfedezni bennük valami olyat, ami nincs ott egyértelműen, és ez izgalmas kihívás annak is, aki mutogat, és azoknak is, akik kitalálni próbálnak. Másrészt azért, mert az egymásra pakolással, letakarással ez az élmény még tovább bonyolódik, ha az ember meglátja egy egyszerű, cikkcakkos vonalban Charlie Brown pulcsijának mintáját, vagy megpróbálja a zöld emberkéből csak a színét felhasználni mondjuk egy zászlóban.
Nagyon ritka alkalom, hogy ennyire újító játékkal álljon elő a piac, ami utána aztán jó eséllyel húsz-harminc évig hivatkozási alap lesz. Ilyen játék az Imagine is.
Kinek ajánljuk: Bárkinek, mondjuk 12 éves kor fölött. Nehéz elképzelni olyan embert, akinek ne jönne be az ötlet, és gyakorlatilag semmilyen korlátozó tényező nincsen, abba lehet hagyni akár negyedóra után, de egy egész éjszaka is végigjátszható vele, bár ahhoz azért elég kemény kockának kell lenni.
Forrás: Index, 2017.02.25. 16:13
