Dice Forge – A sors kovácsai
A Dice Forge nem száz százalékban újító, csak mondjuk kilencvenkilencben: az alapjának a vázlatát már pedzegette a Rattlebones nevű játék. Abban bizonyos mezőkre érkezve a le lehetett cserélni a dobókocka megadott oldalát egy másikra. A Dice Forge viszont már teljes egészében ennek az ötletnek a tovább és még tovább fejlesztésére épül: a dobókocka minden oldala cserélhető, mi pedig, ahogy halad előre a játék, egyre nagyobb értékű dolgokra, dolgok kombinációjára, sőt akár összetett műveleteket lehetővé tevő akciókra cserélgethetjük le a két kockánk összesen tizenkét oldalát, hogy, ha jól csináljuk, a végén már akármit is dobunk, biztosan nagy szerencsénk legyen.
Mert ez az a szó, a szerencse, amit a mai játékosok már sokkal lenézőbben használnak, mint annak idején a Ki nevet a végén? hőskorában. A szerencse a modern játékokban már nem több kihasználatlan lehetőségnél, bosszantó hibánál, ami arról árulkodik, hogy a fejlesztők nem tudtak jobbat mondani arra, miért csináljuk, amit majd csinálni fogunk, annál, hogy ezt dobta a gép, vagyis a kocka, szemben a jó stratégiai játékokkal, ahol minden lépésnek jól kigondolt és hosszú távon is változásokat hozó oka van. Ezzel próbál leszámolni a Dice Forge úgy, hogy a káposztás kocka is megmaradjon, és a kecske is jól lakjon, hiszen a kocka kedvünkre formálásával azért nyilván marad szerepe a szerencsének is, de amennyire tőlem telik, mégis befolyásolhatom a sorsot.
A Dice Forge-ban a tényleges játék megszokott nyersanyaggyűjtésen és azok által a győzelmi pontok halmozásán alapul: az egyik féle nyersanyagért vehetem meg a kockaoldalakat, amik aztán hozzásegítenek az összes többi értékes valutához, vagy akár rögtön a győzelmi pontokhoz is, miközben különböző akciókra jogosító kártyákat vásárolok.
SZÓVAL AZ ALAPÖTLET MINDEN SZINTEN NAGYSZERŰ, ÉS KELLŐEN SOKÁIG TART, MIRE AZ EMBERBEN LEJJEBB HAGY A LELKESEDÉS AMIATT, HOGY VALAMI TELJESEN ÚJAT PRÓBÁLHAT KI.
A Dice Forge viszont azért mégis hagy maga után kívánnivalót, vagy szebben fogalmazva: a körítés nem annyira jó, mint amennyire az alap az. Bár igazából a legfőbb hibát ki lehet küszöbölni, csak meg kell állapodni a többiekkel egy saját házi szabályban: a hivatalos útmutató szerint ugyanis az egész mindössze kilenc vagy tíz fordulóból áll, ami viszont gyakorlatilag semmire nem elég, épp ennyi forduló alatt kezdene el igazán beindulni a dolog, hogy aztán a továbbiakban tényleg nagyon élvezetes legyen, erre már be is kéne fejezni. De, végül is, egy papírlapot leszámítva tényleg semmi nem tiltja meg, hogy mondjuk húsz fordulóig játsszunk. Ugyanígy kedvünkre felülírható egy érthetetlen passzus a szabályban: e szerint mindig a legfiatalabb játékos kezd, és aztán ő is marad a kezdő, minden egyes fordulóban – így ha mondjuk egy adott társasággal játszunk, rögtön törődjünk is bele, hogy ezen a fronton halálunk szomorú napjáig nem is lesz változás. Sőt, még akkor sem, hiszen remélhetőleg épp a legfiatalabb távozik a legkésőbb, de ebbe talán most ne menjünk bele.
Nagyobb gond a szabály összetettsége. Részben azért, mert a „szabálykönyv” messze nem elég részletes ahhoz, hogy a legelső játék előtt minden érthető legyen belőle; talán pont azért, mert nem könyvről, hanem egyetlen lapról van szó, mintha a készítők rettegtek volna, hogy ha meglátunk egy vaskos füzetet (amiben elfér mindenről egy bővebb magyarázat, egy-egy példa és mellé még egy részletes ábra is), visszarettenünk a bonyolultságtól. Amitől viszont így is visszarettenhetünk, mert az első játék előtt – pláne így – aránytalanul hosszú ideig tart mindent megérteni, pedig egyébként logikus az egész, csak túl kell esni az első, nyögvenyelősen induló próbán.
A legjobb, ami történhet, hogy pár év múlva esetleg érkezik egy továbbfejlesztett verzió a Dice Forge-ból, mert bár semmiképp sem lenne érdemes pár apróság miatt félredobni ezt a remek ötleten alapuló érdekességet, de épp ezért meg is érdemelné a még alaposabb kigondoltságot.
Kinek ajánljuk: Azoknak, akik nem ragaszkodnak a sokórás, nagyon összetett stratégiai játékokhoz, és akiknek emellett van türelmük ahhoz is, ha nem teljesen gördülékeny a betanulás, és ha sokat kell pakolni, hogy a tábla felvegye a végső formáját.
Hányan játszhatják: Ketten, hárman vagy négyen: minél többen, annál jobb.
Forrás: Index, 2017.08.01. 23:45
Forrás: http://jemmagazin.hu/regi/pdfmagazin/JEM_2017_09.pdf
